Anyák napja a Nemzeti Táncszínházban

19/05/06 hétfő
ujnemzedek.hu
Idén is több száz család látogatott el a Nemzeti Táncszínház aulájába, ahol az Ezer család énekel címre elkeresztelt anyák napi eseményen, a Ringatóval együtt ünnepelték az édesanyákat. A Fiatal Családosok Klubja és a Ringató közös rendezvényét meghitt, felemelő hangulat, énekszó és tánc jellemezte.

Az eseményren részt vett többek között Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is, aki elmondta: a jövőben is biztosítani fogják a családi adókedvezményt, az otthonteremtési programot, illetve minden olyan eszközt, amely anyagilag is megkönnyíti a családok életét. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai és parlamenti államtitkára – utalva arra, hogy néhány héttel ezelőtt született meg első gyereke – azt mondta, most kezdi igazán megérteni, hogy milyen “fantasztikus” ünnep az anyák napja, amely összeköti a generációkat, a múltat, a jelent és a jövőt.

A rendezvényről bővebben itt olvashatsz,
míg az eseményen készült fotókat ide kattintva nézheted meg.

Kiemelt kép és forrás: kiralynora.hu