Kerékpártúra 2015

(élmények 2015.06.05-08.)

A tavalyi év sikeres biciklitúrája után úgy döntött a stáb, hogy idén is megrendezzük. Erre az évre kicsit hosszabb programot szerveztünk, de örömünkre a jelentkezők száma is növekedett. Tavaly 7 gyerek indult idén már 14.

A táv is duplájára nőtt – összesen 157km-t teljesítettek a három nap alatt (16.3 km/h átlagsebességgel). A résztvevők megoszlása 3. osztálytól 8. osztályig.

Pénteken az iskolától indultunk délután Fonyód irányába, ahol kompra szállva átjutottunk Badacsonyba, majd még egy kis kerékpározás után elfoglaltuk szállásunkat Badacsonyörsön.

Másnap innen indultunk Tihanyba – az időjárás mondhatjuk túlságosan is jó volt – de mindenki hősiesen letekerte a távolságot.

Vasárnap indultunk vissza az iskolához, ahová kora délután egyben és egészségesen meg is érkezett a kis csapat. Közben még egy kis mártózás is belefért a Balatonban.

Ha tetszett, oszd meg: