Ballagás 2015

2015.06.20.

Elballagtak kedves nyolcadik osztályos diákjaink

A hetedik osztályosok az alábbi szavakkal köszöntötték őket:

Kedves Ballagó Nyolcadikosok!

8 évet töltöttetek el ebben az iskolában. Eljött az idő, hogy továbblépjetek, hogy más helyen próbáljatok szerencsét. Itt az ideje a búcsúnak. Búcsúztok tanáraitoktól, az iskola dolgozóitól, tőlünk, iskolatársaitoktól és a tantermektől. Búcsút vesztek a titkokkal teleírt iskolapadoktól is.  

Nyolc szép évet töltöttetek ezen falak között. Hat évesen még szorongva léptétek át az iskola küszöbét, valami új, ismeretlen világba kerültetek. Tanítóitok, sok-sok türelemmel vezettek be titeket a betűk és számok birodalmába.  

Ötödik osztályban már ismerős tanárok fogadtak titeket. Segítségükkel bővíthettétek ismereteitek körét. De ne feledjétek, nem csak a tananyagot tanulhattátok meg tőlük, nem csak tanítottak, neveltek is benneteket.  

Sokszor talán nem hittetek nekik, de higgyétek el, ők csak a javatokat akarták. Mindent, amit tettek értetek tették! Búcsúzunk most tőletek mi hetedikesek:

Szomorúan gondolunk arra, hogy vége szakadt az együtt eltöltött időnek. Többet már nem követünk el együtt diákcsínyeket, nem mesélhetünk egymásnak mulatságos, tanulságos történeteket. Üres és csendes lesz az iskola nélkületek. De soha ne feledjétek, hogy a Dobó István Általános  Iskola tanulói voltatok 8 éven át. Kívánjuk, hogy mindent, amit el szeretnétek érni, sikerüljön! Kívánjuk, hogy jövendő életetek vidám és sikerekben gazdag legyen és vigasztaljon benneteket, hogy az új iskola, új barátokkal, új kihívásokkal, új lehetőségekkel vár.  

Ady Endre soraival búcsúzunk: 

A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,

Csak álom volt a szép diákvilág,

S mint a fecske alkonyati szélben,

Ma szárnyat bont egy sereg diák.

                                    (Ady Endre)

A gondolatokat Cziklin Eszter 7. osztályos diák tolmácsolásában hallhattuk az ünnepségen. Köszönjük!

***

„ Az együtt eltöltött hosszú évek emlékei kavarognak bennünk... ”  

(Nyolcadik osztályosaink búcsúzó gondolatai)

Tisztelt Tanáraink, Kedves Diáktársaink, Drága Szüleink, Vendégeink!

Egy éve még mi köszöntünk el az akkori nyolcadikosoktól, és el sem hittük, hogy eljön az a perc, amikor nekünk kell búcsút mondanunk. Néhány évvel ezelőtt még irigykedve néztük idősebb diáktársainkat a ballagásukon. S szinte hihetetlen, hogy ma szólt utoljára a csengőszó nekünk.

Várva várt, mégis nehéz nap, számunkra a mai. Várva várt, hiszen a mai nap rólunk szól: nekünk állnak sorfalat, a mi kezünkben gyűlik a virág, ma bennünket búcsúztatnak. Nehéz, mivel ezen a napon lezárul életünk egy szakasza. Nagyon vártuk, s csak az utolsó napokban éreztük át igazán, hogy mennyire biztonságban voltunk itt.

Nyolc évvel ezelőtt, mint kis óvodásokból lett iskolások, nagy izgalommal léptük át az iskola kapuit. De tanítóink féltő szeretettel fogták kezünket, s segítségükkel elsajátíthattuk a betűvetés tudományát, az olvasás titkát és bevezettek a számok rejtelmeibe is.

Aztán nemsokára felsősök lettünk. Új tanárokkal, új környezettel, új osztálytársakkal ismerkedtünk meg. Tudásunk gyarapodott, mi növekedtünk: mások lettek a gondjaink, mások a céljaink. S az idő egyre csak múlt...

S most itt állunk. Ballagó nyolcadikosokként az együtt eltöltött hosszú évek emlékei kavarognak bennünk: a versenyek erőpróbái, a kirándulások vidám pillanatai, a játékok izgalmai. Mosolyogva emlékezünk vissza azokra a napokra, amikor ráébredtünk, hogy hamarosan el kell búcsúznunk egymástól. Akkor kimentünk az udvarra, leültünk, és egymás szavába vágva meséltük az elmúlt évek eseményeit, élményeit. Szomorúan gondolunk arra, hogy többé már nem követünk el együtt diákcsínyeket, nem mesélünk mulatságos, tanulságos történeteket. Furcsa belegondolni, hogy szeptemberben már nem itt kezdjük az évet, nem várnak ismerős arcok. Nem beszéljük meg, hogy akkor jövőre veletek ugyanitt. Az elmúlt nyolc év emlék lesz. Egy emlék, amely lassan elhalványul, megkopik, de nem tűnik el, nem tűnhet el nyom nélkül.

Búcsúzunk Tanárainktól! Ők nem csak tanítottak, neveltek is minket. A tanító néni szava, amely törvény volt, sokáig kísért bennünket. Igaz, ez az évek során veszített erejéből, különösen most a kamaszkorba érve. Ezért kell köszönetet mondanom a magam és diáktársaim nevében osztályfőnökünknek és a tanárainknak, ezért a sok türelemért és segítő fáradozásért, amit értünk tettek. Nem csak a tanórákon, hanem az együtt átizgult versenyeken, és a pályaválasztás időszakában. Elismerjük, hogy nem voltunk minta osztály. Az eszünkkel tudtuk, hogy ez a magatartás nem célravezető, de valahogy mégsem tudtunk parancsolni magunknak. A felnőttek szokták mondani, hogy az idő megszépíti az emlékeket. Bízunk benne, hogy ez velünk is így fog történni. Elfelejtik a bosszúságokat és csak a szép emlékek maradnak meg.

Kedves szüleinkhez szólok: Hogy nekik mennyi mindenért tartozunk köszönettel azt felsorolni is lehetetlenség. Köszönjük nekik mindazt, amit értünk tettek és tesznek ezután. Köszönjük, hogy a felvételi idején is hittek bennünk, lelket öntöttek belénk. Igyekszünk szorgalmunkkal és becsületes életünkkel mindezt meghálálni.

Eljött a búcsú ideje. Búcsúzunk tanárainktól, az iskola dolgozóitól, iskolatársainktól, a tantermektől és a titkokkal teleírt iskolapadoktól. Soha nem feledjük el, hogy a Balatonszentgyörgyi Dobó István Általános Iskola tanulói voltunk.

Kodály Zoltán szavaival búcsúzunk:

"Életed útját magad választod,

 Válassz hát úgy, ha egyszer

 Elindulsz, nincs már visszaút."

                  (Kodály Zoltán)

(E gondolatokat Lakos Kamilla 8. osztályos tanulónk osztotta meg velünk, az ünnepségen. Köszönjük!)