A központi írásbeli vizsga

A negyedikesek, a hatodikosok, és a nyolcadikosok közül sokan megírták a központi írásbeli vizsgát, 2015.január 17-én.

 

Mindenki rengeteget készült, és sokat tanult, hogy minél több pontot vigyen a bizonyos iskolákba. Persze a feszültség is látszott rajtunk, főleg mikor eljött a nagy nap, akkor mindenki nagyon izgult. 10 órakor írtuk a magyar, és 11 órakor a matek felvételit. Kétszer 45 perc állt rendelkezésünkre, közte 15 perc szünettel, ahol mindenki evett, ivott, kiszellőztette a fejét, és beszélgetett társaival. Az "idegesség fokozó" teszt után, nagy kő esett le a szívünkről, megkönnyebbültünk. Reméltük, hogy a sok készülésnek lesz eredménye. Amint haza értünk, a többségünk letöltötte a javítókulcsot, melyet az Oktatási Hivatal honlapján, már aznap, 13 órától megtekinthettünk. Ellenőriztük a válaszainkat, ami jó, mert meg tudtuk állapítani hogy körülbelül mennyi pontra számítsunk. Január 19-től kezdetét vette a 2. félév. Ez új órarendet, az írásbeli pontjainak megtudását, és a szóbelik kezdetét is takarja. Izgatottan várjuk pontszámainkat és a szóbeliket, úgyhogy sok szerencsét kívánok!

 

Ha tetszett, oszd meg: