A Rákos-patak legendája

Egyszer, valamikor régen a Rákos-patak még nem volt Rákos-patak. Holt-pataknak hívták. Olyan üres volt, hogy szinte félelmetes. Nem volt benne élet.

Egyszer, valamikor régen a Rákos-patak még nem volt Rákos-patak. Holt-pataknak hívták. Olyan üres volt, hogy szinte félelmetes. Nem volt benne élet.

Különböző legendák terjedtek el róla: például, hogy a világ összes szomorú lelke ott lakik. Azt is mondták, hogy aki egyszer iszik belőle, vagy belenyúl örökké szomorú lesz.

Ezért is kerülték a patakot. Bárki, aki ránézett, beleborzongott. Közelről lehangoló látvány vot. Egy zöldellő tájon, ahol a selymes, vékony fűszálakon megcsillan a nyári harmat, és az őszi dér, ahol kedvesen suttog a szél a fák lombjai között, egy halott, üres folyó. De messziről nem is látszott olyan kopárnak. Vize kristálytiszta és jéghideg. Első látásra nagyon is szép volt. Csak amikor jobban megnézte az ember, és azt várta volna, hogy halak és rákok úszkálnak a vízinövények között, meglepődött volna, hogy mennyire kietlen. Üres. Teljesen üres. Medrében gyönyörű kavicsok, de semmi élet.

Egy napon egy kislánynak, aki a folyócska partján sétált, kibomlott a karkötője. A csodálatos, piros, narancs, zöld gyöngyök beleszóródtak a patak vizébe. Hej! De megörült a patak! Így szólt az élet tündéréhez:

- Ó, kedves tündér! Kérlek szépen varázsolj belém életet a szép, színes gyöngyökből!

- Hát jó – szólt a tündér, és a piros gyöngyökből rákokat, a narancssárgákból  halakat, a zöldekből pedig vidáman tekeredő vízinövényeket varázsolt.

Volt ám öröm, amikor meglátták az emeberek a halakat, rákokat, vadul burjánzó növényeket a patakban!

Ettől kezdve senki sem rettent el tőle. Nem volt többé félelmetesen sivár, nem volt többé élettelen.

Beleköltöztek a csíborok, vízisiklók, és a vadkacsák. Gyerekek tanultak meg benne úszni, és az emberek elnevezték Rákos-pataknak.

Erskine Angelika

2015.10.11.