Tizennyolc-negyvennyolc...

volt az idei március 15-iki megemlékező színdarab címe. A hetedik évfolyamos diákok által bemutatott előadásról az egyik főszereplő, Hunyár Emily írt élménybeszámolót. Ez alább olvasható. Képeket is mutatunk majd, ha eljutnak hozzánk... :)

Mint minden évben, most is a 7. g és a 7. a feladata volt a műsort előadni. Mikor február elején Papp Zsuzsa néni először jött be nagyszünetben, és felolvasta a történetet, mindenki egy hang nélkül hallgatta, mert érdekesnek bizonyult. Eredetileg nem is én lettem volna a főszereplő, de annyira megtetszett a történet, hogy boldogan vállaltam el.

Először a termünkben próbáltunk, és miután kiosztottuk a szövegeket, kezdődhettek el a „komolyabb” próbák. Sokszor kellett újra kezdeni, és nem is mindig értünk a végére, de ahogy visszagondolok rájuk, csak egy újabb emlékként élnek bennem, és remélhetőleg a többiekben is tovább.

Mikor a pincében kezdtünk próbálni, és szöveg nélkül is ment már, valamennyiünkben kezdett kialakulni a történet. Sok-sok olyan rész volt, amikor még mi is csak nevettünk az egészen, holott pontosan tudtuk: nincs sok időnk és egy halom diáktársunkkal szemben kell előadnunk a jelenetet. Mindig volt valaki, aki viccet csinált belőle, de aztán mikor már a március elejét írtuk, mindenki figyelmesebben csinált mindent.

Aztán jött a főpróba. Én nem tudom, ti, mint nézők, hogyan láttátok az előadást, de remélem, tetszett, Azt azért elárulom, hogy semelyik próba sem zajlott úgy, ahogy az előadáson. Inkább mondhatjuk, hogy az első előadás volt a főpróbánk. Előtte soha nem sikerült ilyen jól előadnunk az egészet, mert mindenki nagyon beleadott mindent!

Szerintem már maga a történet szuper volt. Az előadások eddig minden évben visszavittek minket az akkori korba, és ez egy csodás dolog, de most mi a jelenben maradtunk. Szerintem ez két okból volt jó.

Az egyik, hogy mi egy kicsit mást csináltunk, mint a többiek, ami a mi évfolyamunkra jellemző is, mert mindig mást csinálunk, mint a többiek, vagy inkább, mint kéne. A másik pedig, hogy  egy kicsit éreztettük a többiekkel, hogy egy jelenkori előadást is szuperül meg lehet csinálni.

Nekem nagy élmény volt ülni ott egy köntösben (amin mindenki csodálkozott egy sort) és eljátszani a darabot; egy fantasztikus érzés volt. Mindenki tök jól teljesített és kitűnően tudta a szövegét; még az is, akinek nem csak egy-egy sor, hanem egy kicsit hosszabb része volt.

Mind a négy előadás nagyon jól sikerült (talán egyben volt egy kis baki, de az sem egy hatalmas és gyorsan ki is javítottuk).

Ahogy hallottuk, a kicsiknek és a nagyoknak is nagyon tetszett az előadás: az ötödikesektől még írásos dicséreteket is kaptunk!

És akkor zárásként egy tapsot megérdemel Zsuzsa néni is, aki nem csak felkészített és a történetet is kitalálta, hanem még el is bírt velünk. Ezer köszönet ezért neki!   Nagyon szépen köszönjük a diáktársak és tanáraink kedves figyelmét is. Nagyon jólestek az előadás után a gratulációk...:-)  

Hunyár Emily (a „beteg, fürdőköpenyes diák”)