Felsős farsang

Lám, újra eljött a február a farsangok ideje. A mi sulink – mint általában – a 28 napos hónap 6. estéjén rendezte meg.

Idén, ugyan sokkal kevesebben táncoltak és szórakoztak, de ahogy a kiváló fénytechnika beindult, egyre több diák kedvet kapott a táncoláshoz. Ahogy a többiek gyülekeztek a tánctérhez, a bagázs másik fele a büfét rohanta meg. A fánk és a kedveltebb farsangi ételek azzal a lendülettel el is fogytak.

Miután a lelkesedés lelankadt a tánc iránt, elkezdődött a jelmezverseny, ahol különféle csodás jelmezeket csodálhattunk meg. Vámpírtól a cowgirlig volt minden. Nem csodálom, hogy a zsűrinek nem volt túl könnyű dolga és nem öt perc alatt jutottak dűlőre. Végül az eredmény mindenki számára kielégítő lett, a versenyzők remek díjjakkal tértek haza.

                                                                                

Ezután következett még fél-egy óra tánc, amit a diákok nem kimondottan használtak ki. Az ötödik-hatodik-hetedik osztályosok uralták leginkább a táncteret. Majd jövőre talán többen ráveszik magukat, hogy a tánctudásukat megmutassák. Idén sajnos ez nem történt meg.

                                                                      

Mindezek elteltével a tombolahúzás következett. Eziránt már sokkal nagyobb volt az érdeklődés, pár diák tonnaszámra vette a jegyeket, nem feleslegesen. Csodás nyeremények kerültek kisorsolásra: mozijegy, kocsikázás és a jól megszokott tanári felajánlások, amit nagyon sok diák egész tanévben várt. 

 Fotók: Czakó Tamás

Ha tetszett, oszd meg: