Fordítva a nyeregben…
A mai fiatalok napjai szerves részét képezi a sport. Sokan eveznek, kézilabdáznak, fociznak, és sokan lovagolnak. Ez utóbbiban van valami különleges, más, mint az előbb felsoroltakban. Szentes Noémi a 8.a-ból profi lovas. Azt mondja, aki lovagol, az megtanul egy olyan élőlénnyel együtt dolgozni, aki teljesen más nyelven beszél. Ő minden gondját elfelejti, amikor lovagol.

Mióta lovagolsz, és mi volt az első lovas élményed?
9 éve lovagolok. 3-4 éves lehettem, amikor először lóra ültettek, és az edzőm úgy sétált velem, hogy fordítva ültem a nyeregben, ami nagyon tetszett.
Hogyan zajlik egy edzésed?
Kápolnásnyéken lovaglok, jó időben heti négyszer, ötször, rosszidőben heti egyszer, kétszer. Az edzések száma az időtől is függ, na meg, a pálya állapotától is. Az edzés elején kivezetem a lovamat a legelőről, lecsutakolom. Kihozom a szertárból a saját felszerelésem, aztán a lovat is felszerelem. Feladom rá az ínvédőket, a kantárt… Különböző edzések vannak, van, amikor ugró edzést tartunk, van, amikor idomítunk. Néha rudazunk is, aminek a hivatalos neve a Cavaletti. Ez a ló térlátását fejleszti. A rudakat megemeljük 1-1 fadarabbal, és ügetésben átléptetjük rajta a lovat. Általában edzések végén szoktunk vágtázni.
Estél már le a lóról? Milyen sérüléseket szereztél?
Igen, estem már le, talán nyolcszor. Szerencsére kisebb sérülésekkel megúsztam, volt már szalaghúzódásom, majdnem eltörött a könyököm, lépett már rám ló, voltak eltörve a lábujjaim…
Te mégis visszaültél…
Amikor leesek, mindig az vezérel, hogy visszaülök és megcsinálom jobban. Sosem féltem visszaszállni a nyeregbe. Viszont van egy ló, akitől félek, Linda a neve. Durván ledobott, nekiestem a szalagkorlátnak és a vesémben vérömleny lett. 3 napig kórházban feküdtem.
Mikor volt az első versenyed? Izgultál?
8 éves voltam. Póniklubos, díjlovagló verseny volt, Iszkaszentgyörgyön. A legkisebbként indultam a vágtás programban. Egy Hógolyó nevű, szürke pónin lovagoltam, és ezüstérmet vittem haza. Izgultam, de nem annyira, mint mostanában szoktam a versenyeim előtt.
Milyen kategóriában versenyzel?
B1-B2, vagyis profi díjlovas és haladó díjugrató.
Van valamilyen különleges szokásod, érzésed, mielőtt a versenypályára lépsz?
A melegítőpályán halálra izgulom magam, és mindent elrontok. A mikor azonban a versenypályára lépek, akkor megnyugszom. Felmérem a terepet, megmondom a lovamnak, hogy ezt most meg fogjuk nyerni. Utána már csak másodpercek kérdése és lelovaglom a többieket.
Van szokásos ló, akivel versenyzel?
Igen, a saját lovam. Jött egy lehetőség, és 2015. szeptember 16-án meg is kaptam Cheekyt. Szürke-almásderes kanca, holland sportló és arab telivér keverék. Áprilisban lesz 6 éves, még csikó. Egy nagyon kiegyensúlyozott ló. A Cheeky név angolul pimaszt jelent. Igazán találó név rá. Igazi kis haspók. Kedvenc csemegéje az alma és a kukorica. Összeszokott csapat vagyunk, mindketten makacsak vagyunk… J
Van példaképed?
Igen, az edzőm. 17 évesen kiváló edző és lovas, és öt lova is van!