Iskolából Tündérhonba...

Februárban az iskolánkból több diáknak is lehetősége nyílt arra, hogy részt vegyen a Vörösmarty Színház által szervezett programon, ahol diákok adhatták elő a Tündérhon vándorai című darabot. Bakonyi Bia statisztaként vett részt az előadáson, őt kérdeztem meg arról, hogy milyen a színész élet...

Miért jelentkeztél statisztának?

Igazából jó bulinak tűnt így elsőre, amolyan, miért ne pillanat volt. Mellesleg nagyon érdekelt az, hogy milyen lehet egy statisztaszerep, meg maga a színházasdi, az hogy ott vagyunk, próbálunk, mind nagyon izgalmasnak tűnt.

 Mi volt a legmeghatározóbb élményed az előadással kapcsolatban?

Rettentően sok élményem van erről az egy hétről. Kezdjük azzal, hogy mondhatni szabadon járkálhattunk a színházban, láthattam, mi van a színfalak mögött. Ezek meg fognak maradni bennem szerintem örökké. Mindezek mellett sok embert is megismerhettem ott. A többi iskola diákjai nagyon közvetlenek és kedvesek voltak, igaz a mi emeletünk néha túl hangos volt, de ez ezzel jár. Szóval igen, sok embert megismertem ott és néhányukkal mai napig tartom a kapcsolatot. Ha összefutok velük, felismernek, váltunk pár szót és ez egy eszméletlenül jó élmény számomra.

Szerinted milyenre sikeredett az előadás?

Nagyon tetszett, naponta többször is meg tudnám nézni. Szerencsénkre a próbákat végignézhettük és láthattuk a többi iskolát is. Valljuk be, élőben sokkal jobb volt az egész, mint mondjuk neten megnézni.

Milyen volt a csapat, akikkel együtt dolgoztál? Főleg a tanárokra, mentorokra gondolok…

A csapatunk teljes mértékben jó volt. Tök jó mentorunk volt, aki nem csak remekel a színész szakmában, de nagyon jó fej is. Sokat erősített a csapatunkon, a tanárunkkal együtt remekül elrendezgettek minket.

Jövőre lesz a Ludas Matyiról egy hasonló feldolgozás... Arra szeretnél menni?

Igen, nagyon is szeretnék jövőre is részt venni az egészben, és az sem zavarna, ha jövőre is statiszta lehetnék, de legalább ott lennék.

xxx

Személyesen

Színház a színfalak mögött - Milán László

Nehéz bárhol is elkezdenem a mesélést, mert annyi élményem van arról az egy hétről… például a mentorunk is iszonyúan jó fej volt, sose felejtem majd azt el, amikor beültették őt egy tolószékbe és végigtolták a színházon, miközben ő színészi képességeit megvillantva, mókásan azt kiabálta, hogy „Hol van a Maris? A Marist akarom!”. Örök emlékek maradnak majd bennem a próbák, vagy az, hogy minden előadás után meglátogattuk a McDonald’s-ot (ahol a Máté csak 6 sajtburgert, sült krumplit, aztán egy fagyit evett). Élveztem az elejétől kezdve. Onnantól, hogy szabadidőnkben leültünk a fotelokba és beszélgettünk, odáig, hogy felengedtek minket a páholyokba, ahonnan végignézhettük az egész előadást. Az egész egy fantasztikus emlék maradt. Az öltözői beszélgetések, hogy beengedtek minket a színfalak mögé, hogy megismerhettük, hogy hogyan áll össze egy előadás... Ha rajtam múlna, minden második hetem ezzel telne. Felfoghatatlanul sok emlékkel lettem gazdagabb és minden percét élveztem.

Milán László