Emlékezünk (?)

Okóber 6. az aradi vértanúk emléknapja Minden diák tanult, vagy tanulni fog egyszer az aradi vértanúkról, hisz október 6. egy fontos nap a magyar történelemben.

Más iskolákban unalmas műsor van, amire senki sem figyel oda, vagy ha mégis, hát ki emlékszik rá, hogy mit beszéltek az előadáson? A mi iskolánkban mindig érdekes, a szokásostól eltérő módját választják a megemlékezésnek. Tavaly fát ültettek, ami alatt minden osztály elhelyezhetett egy-egy gyertyát.

            Idén a tetőtérben 13 fekete vászon lógott, mindegyiken egy-egy aradi vértanú arcképe és rövid élettörténete volt látható. Osztályfőnöki óra elején kimentünk az aulába, párosával elolvastunk egy-egy életrajzot, majd az osztálytermünkbe visszatérve közösen kitöltöttünk egy tesztlapot. A teszt az olvasott információkra épült, és természetesen a memóriánkra is szükségünk volt. Pár feladatra nem tudtunk válaszolni, ezért ketten kimentek az életrajzokban megkeresni a hiányzó adatokat. A kitöltött tesztlapot az óra után az osztályfőnökünk leadta Papp Zsuzsa néninek. Igaz, a lapról azóta sem hallottunk…

            Mindezek ellenére én úgy érzem, hiába van minden évben megemlékezés, a gyerekek egyik fülén bemegy, a másikon ki, hogy mi történt ezzel a 13 hős hazafival. A legtöbben csak annyit tudnak, hogy ők voltak, és őrizzük emléküket és évente egyszer megemlékezünk róluk. 

Ha tetszett, oszd meg: