A túrázás szépségei

Iskolánkban Kardos Márta tanárnőnek van egy lelkes, kitartó túrás csapata, akik mindenféle izgalmas, kihívásokkal teli utakon járnak. A csapatuk egyik lelkes tagját Kasó Izabellt kérdeztem ezekről az élményekről.

Mióta jársz Kardos Márta tanárnővel túrázni?

Hetedikben kezdtem el járni, tehát körülbelül 3 éve.

Milyen gyakran vannak túrák?

Általában kéthetente, de van olyan is, mikor egy hónapban csak egyszer megyünk.

Biztos kimerültök minden alakalommal. Mennyit szoktatok gyalogolni?

Előző években legalább 23-25 km-eket mentünk, azonban mostanában az újak miatt inkább csak 16-18 km-t, így mi, "nagyobbak" nem is fáradunk el a végére, annyira, mint a kisebbek.

Volt eddig kedvenc túrád? Ha igen, akkor miért pont az?

Jobban belegondolva, nincs abszolút kedvencem. Mindegyikhez kötődik valami jó emlékem, így mindegyik más-más szempontból volt jó. Ha mégis választani kéne, akkor én a legutóbbit mondanám a kedvencemnek, ami a téli szünetben volt, és kétnapos. Szinte megvolt benne minden: nagy sár (aminek következtében versenyt is tartottunk, hogy ki lett a legkoszosabb túra végére), sok viccelődés, egy kis komolyság, és persze az esti félálomban történő beszélgetések sem maradhattak ki.

Említetted, hogy a kedvenc túrád most télen volt. Minden évben van ilyen két napos téli túra? És ezek mennyivel jobbak, mint a sima egy naposak?

Igen, minden évben megrendezésre szokott kerülni. Csupán csak annyival, hogy sokkal több időnk van, így nem kell annyira rohanni, mint esetleg egy másik túra esetében, ahol el kell érnünk például a vonatot, ráadásul több gyönyörű helyre is eljutunk.

Jól kijössz a többiekkel?

Igen, elég hamar összebarátkoztam velük.

Ha jól tudom, a túrák során kaptok pontokat, és aki a legtöbbet gyűjti, az kap egy kupát egy évre. Két éve a tiéd lett. Milyen érzés volt?

Nagyszerű. Életemben először voltam valamire igazán büszke, és akkor rájöttem, hogy minden dolognak meg lesz a jutalma, ha elég kitartóan csinálod.

Milyen helyeken jártatok eddig, és hova terveztek menni még az idén?

Igazából, sok helyen voltunk eddig, többek között a Cserhátban, a Mórágyi- röghegységben, a Mátrában, és természetesen a Bükkben is rengetegszer túráztunk már. Általában a messzebb lévő helyekre egy-egy teljesítménytúra keretében megyünk, így jobban megéri, mint ha anélkül mennénk. Azt, hogy ebben az évben hova fogunk még menni, előre nem tudjuk, de az szinte biztos, hogy a Bükköt meg fogjuk látogatni. Ha máskor nem egy 50 km-es túra keretében.

Ha tetszett, oszd meg: