David Levithan - Nap nap után
„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni.
Egyszer biztosan mindenkiben megfogalmazódott az, hogy más életét élje. Valljuk be, azért ez nem kivitelezhető, de mostani könyvünk főszereplőjének, A-nak ez mindennapossá vált. Lássuk először a szereplőket!
„A”; mert az igazi nevét nem tudjuk, és mert ő is így mutatkozik be nekünk. A mi kis szereplőnk identitása egyik napról a másikra változik, külsőleg persze, de ha ő fiúnak vallja magát, akkor nem visszakozik attól, hogy másnap lány lesz?! - Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, majd utána gyorsan el is vetettem, mert ha már több éve ennek van kitéve, akkor valószínű, hogy már hozzászokott az ilyen helyzetekhez, illetve a gyors döntéshozatalokra is. „Írói” szemmel mondanám, hogy egy fiú karaktert nehézkes hitelesen visszaadni, A-nál nem igazán volt érezhető, bármilyen visszafogott és művelt is volt. Szimpátiát ért el vele, semmi többet.
Rhianon; bármennyire utálja is ő a nevét, szerintem csodás! Nekem nagyon tetszik a leírt külsejével együtt. Szerintem egész normális karaktert játszott, bár nem nőtt a szívemhez. A párkapcsolatába azért beleszólnék! (ha-ha-ha) Ha érzékelte (már így a végére), hogy valami nincs rendben Justin, a barátja, és ő közte, miért ragaszkodott annyira hozzá?! Mintha egy halottal próbált volna meg együtt lenni, és ez annyira leszívta a hozzá fűzött reményeimet, hogy hagytam, hadd bontakozzon ki, engem nem érdekel.
Nathan; a kis „ördög vadász” Tudhattam volna, hogy a történetben ilyen is elő fog fordulni, de hogy valaki ennyire fanatikus legyen és ezért még egy oldalt is nyisson, az azért már elég durva. Megértem az ő helyzetét, a bizonytalanságát, mert hát emberek vagyunk, és az új dolgoktól, a természetfeletti dolgoktól tartunk, hiszen csekély információt birtokolunk. És attól tartok, ennek a Poole tiszteletesnek még fontos szerepe lesz a továbbiakban…
A rövid szereplő gárda „kritizálása” után áttérnék magára a cselekményre, ami helyenként volt megrázó és szívszorító! Kezdjük ott, hogy a könyv nem szólt másról, csak az élet nagy problémáiról. Ami alatt azt értem, hogy: öngyilkosság, meleg párok, családtagok elvesztése, elhízottak lenézése, drogosok és még sorolhatnám. Mindenki találkozott már ehhez hasonló esettel, és a legtöbben vagy próbálnak nekik segíteni vagy pedig elfordulnak tőlük, amit igen rosszul tesznek! A könyv szerzője, David is próbálta hárítani a túlzott negatív nyomást, hogy a főszereplőkkel segített a kölcsön vett testeknek (személyeknek). Az öngyilkosságot megkísérelő lányt megszólaltatták, hogy ossza meg a problémáját, ne pedig elbújjon előle. A „mindenkit lenéző lányt-t” nem hagyta megszólalni, nehogy megbántson valakit. A drogos résznél pedig lehet, hogy falazott az „ál” fiútestvérének, azonban elmondta neki, hogy azért ez nem szép dolog, és akárhogy is lesz, ő mellette áll. Így próbálta az író kompenzálni a dolgokat, ami szerintem ügyes húzás volt, és mindeközben jól összeboronálta a szereplőinket.
Egyéni véleményem róla, hogy nem lett ez olyan borzasztóan rossz könyv, bár lett volna rajta még mit csiszolni. (Ugye bár, semmi és senki sem tökéletes!) És hogy kiknek ajánlanám? Nos, talán azoknak, akik úgy hiszik, az élet egy mézes-mázos cukorka (ugye nincs köztetek ilyen?:D), és rájöjjenek arra, hogyha van olyan, aki segítségre szorul, annak segítsünk, és ne hagyjuk magára! Mert az ember nem oldhat meg mindent önmaga!
Mai molyos idézetemet pedig megosztom veletek, hiszen részint kapcsolódik a történethez is.;)